Bál 2019 PDF Nyomtatás E-mail

 

A Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskolában 2019. február 23-án került megrendezésre a hagyományos Jótékonysági Bál.

Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén is szép számban köszönthettük vendégeinket, a szülőket, baráti társaságokat.
Vizkeletiné Juhász Judit igazgató asszony és Dr. Szemán Ákos polgármester úr köszöntötte a vendégeket.
A hagyományokhoz híven műsorral kedveskedtünk a résztvevőknek. Iskolánk egykori diákjaiból álló néptánccsoport fergeteges műsorral alapozta meg a bál hangulatát, majd végzős diákjaink, néhány alsóbb évfolyamos tanulóval kiegészülve keringővel nyitották meg az estét.
Nagy öröm a számunkra, hogy sok szülő tisztelte meg a rendezvényt és gyermekeikkel táncolták a keringőt. Ezt követően a pedagógusok meglepetésműsorral kedveskedtek a megjelent vendégeknek.
A tombola nyereményei nagy részben felajánlásokból adódtak össze. A bál teljes bevételét évről-évre a tanulók jutalmazására (kirándulás, táborozás, könyvjutalom, versenyeztetés, színházlátogatás, mozi látogatás) fordítjuk.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónak, akik akár pénztámogatással, akár tombola felajánlással járultak hozzá a bál sikeréhez.
 

 

 

E-napló

Határtalanul!

E-ügyintézés

Boldogság óra

Tablók

  • personal injury attorney Los Angeles
  • Orange County personal injury attorney
  • Long Beach personal injury attorney
  • Beverly Hills personal injury attorney
  • Santa Monica personal injury attorney
  • Pasadena personal injury attorney
  • Riverside personal injury attorney
  • San Bernardino personal injury attorney
  • Santa Clarita personal injury attorney
  • TIOP-1.1.1/07-2008-0835A taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola informatikai infrastruktúrájának fejlesztése, a leghátrányosabb helyzetű kistérségű, egyetlen alapfokú iskolánk tanulóinak és pedagógusainak informatikai és egyéb kompetenciáinak fejlesztése